2006. február 16., csütörtök
kaptam smst az eiffel-torony tetejéről,na ez a nemsemmi. Kopi lezúgott a lépcsőn, hál istennek nem lett baja csak megijedt. a múltkor nálam aludt, éjjel felébredt és nem volt hajlandó visszaaludni, csak ha mellettem feküdt. édi volt. Megint durván bebuktam egy pasi sztorit, de rájöttem el vagyok átkozva. Tintával szilveszter éjszaka vettünk egy cserepes négylevelű lóherét. Gondoltuk, ez majd megoldja a dolgokat. Gyorsan be is raktuk a szerelem sarokba, erre a hülye növény fogta magát és elhalt.Pedig Tinta gondozta. Ez azért elég elkeserítő.

2006. február 5., vasárnap
Megint éjszaka, megint itt. Na de legalább csend van és nyugalom. Végeztem a fogorvossal újabb egy évre, és ez szuper, mert megint nagyon megkínzott. És megint rá kellett jönnöm, hogy az emberek hülyék és mindenki mindíg mindent jobban tud. Elmondom: Kedves kolega két hete van itt szabály szerűen beolvasott az egyik szülőpárosnak, hogy így meg úgy kéne nevelni azt a gyereket. El lehet képzelni mit éreztek amikor 11 éve küzdenek a sérült gyerekükkel és ők tényleg mindent megtesznek, és amúgyis tele vannak bűntudattal erre jön mr kihaénnem és beolvas nekik. Nem is tudtam volna meg, ha ma a szülők el nem mesélik, persze totál kiakdtak. Én meg teljesen idegbeteg lettem.Ma már tuti nem alszom

2006. február 2., csütörtök
Szóval röhelyes, hogy vidámblog én meg itt sírok. Nekem csak vidám dolgokról lenne szabad írnom. Voltunk moziban Tintával: Csak szex és más semmi. Nagyon jó film nézzétek meg. És láttuk élőben a Csányit. Tök pici. Tegnap nálunk volt a kopi, már rohangál. Szókincs: nem, de,hamm, nyamm. Zseni ez a gyerek az tuti.

2006. február 1., szerda
Elegem van az összes pasiból aki egész életében azon sír, hogy egyszer egy nő átvágta, miért nem tudják túltenni magukat rajta?? Miért ilyen béna szar az összes? Komolyan egy életre végeztem velük, a nőket viszont utálom, apáca meg nem lehetek nyilvánvaló okokból. Most mi a fenét csináljak he?

Blogok
Archívum
Reklám